Egy wannabe vlogger blogja egyenesen a kanapéról

Couch Club

Couch Club

A The Walking Dead végre mert tökös lenni

TWD S07E01 visszatekintő

2016. október 25. - Couch Club Szunyi

Hatalmas fenntartásokkal vártam a The Walking Dead hetedik évadát. Mit fentartásokkal?! Konkrétan ultimátumot kapott tőlem az AMC zászlóshajója: amennyiben nem mutatnak valami komolyat, akkor idén utoljára csatlakozok Rick-hez és pajtásaihoz a posztapokaliptikus zombitrancsír során. Viszont úgy gondoltam, hogyha már a förtelmes Fear The Walking Dead megérdemelt egy második esélyt (NEM!), akkor adjuk meg ezt az eredeti sorozatnak is.

Hozzá kell azért tenni, hogy a készítők maguknak tették nehézzé a feladatot: a legutóbbi félévadban művelt általános töketlenkedés, illetve a karakterek érthetetlen önmagukból való kifordítása irritáló méreteket öltött, így nem csoda, hogy sokaknak betelt a pohár. Mondok pár példát. Ugyan melyik párhuzamos univerzumban lenne képes egy erdőben bárki is Daryl mögé lopózni és lefegyverezni őt? Mi értelme volt részeken keresztül építeni Denise karakterét, hogy aztán egy tollvonással kitöröljék az egészet? Hogy a korábban Rambonagyiként tevékenykedő totál badass Carol karakterének teljes "kiheréléséről" már ne is beszéljünk. 

Persze a fenti elbarikádozott történetelemek csak egyetlen dologra voltak jók: hogy a szezon fináléjára tudják időzíteni Negan nagy debütálását. Eleve mennyire egy elcseszett ötlet volt fél évadon keresztül húzni egy olyan karakter bemutatását, akiről már a félévadzáró előtt is ódákat zengett az internet, hogy mekkora egy utálatos féreg, meg hasonlók. Konkrétan az évadzárót megelőző hét részt akár zárójelbe is lehetne tenni, mert annyira jelentéktelen volt. Mindezt pedig csak azért, hogy hatásvadász módon a tévétörténelem talán legszemetebb cliffhangerével küldjék nyári pihenőre a sorozatot...

the-walking-dead-season-7-rick-lincoln-michonne-gurira-cci-key-art-1200x707-1.jpg

Tudtuk, hogy egyvalaki meg fog halni. Azt is tudtuk, hogy a képregényben ki halt meg. Persze mindenki azt találgatta, vajon be merik-e vállalni a készítők, hogy hűek maradnak a képregényhez, és kinyírják Glenn-t, vagy továbbra is fanservice-módban nyomják, életben hagyják a nézők kedvenc jófiúját, és inkább egy másik karaktert tesznek el láb alól. Akármelyik utat választják a készítők, biztos a csalódás. Szóval magas volt a léc...

...de szerencsére sikerült megugrani, és egy olyan epizódot lerakni az asztalra, ami egyszerre volt csontig hatolóan drámai, sokkoló, váratlan és elképesztően feszült. Az előző évaddal ellentétben itt jó megoldás volt az időhúzás: kellően idegesítő volt a várakozás, hogy kiderüljön, vajon kire jött ki a mondóka, és így a karakterépítés is hatásosabb volt: az, ahogy Negan negédesen belemosolygott Rick arcába, miután szétverte az egyik "családtagjának" a fejét, egészen mély pszichopátiai tünetekre enged következtetni.

vlcsnap-2016-10-25-21h34m00s605.jpg

Aztán persze Abraham legyilkolásán csak azért nem ásítottam el magam (ugyanis a képregényben Abrahamet lőtték fejbe Denise helyett), mert szokatlanul vizuálisan ábrázolták a történteket. Aztán pár perccel később kényelmetlenül sokkolt állapotba kerültem, amikor Glenn a fejére mért két ütéstől kiguvadó szemmel, agysérülésével küzdve próbálja kinyögdécselni szerelméhez intézett búcsúszavait. Ahogy ezeket a sorokat írom, ugyanúgy hatalmába kerít a szorongás és szúr a mellkasom, mint tegnap a rész közben. Kétségtelenül felkavaró jelenetsort raktak össze, ugyanakkor egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy kevésbé kirívó képi ábrázolással képesek lettek volna ekkora hatást elérni. Innentől kezdve viszont kilóra megvettek, és teljesen beszippantott az epizód. 

Az évadnyitó amúgy egyértelműen arra épült, ahogyan Negan fokozatosan meg-megtöri Ricket, ennek csúcspontja pedig az a jelenet volt, amikor választásra kényszerítette őt: vagy levágja a saját fia kezét, vagy mindenkit kivégeznek. Még a hotelszobámban is megállt a kés a levegőben, annyira tapintható volt a feszültség. Mondom mindezt annak ellenére, hogy racionális szemmel nézve teljesen egyértelmű, hogy a helyes döntés az első lehetőség lett volna. Persze nekem nincs fiam, és pláne nem kerültem még ilyen helyzetbe (ne is kerüljön, soha senki), szóval sejtésem sincs mit élhet át ilyenkor egy ember. 

vlcsnap-2016-10-25-21h38m12s733.jpg

Ez a jelenet is kifejezetten hatásos volt: Rick a két malomkő között teljesen felőrlődött, végül pedig Carl megúszta karcolás nélkül a dolgot. Mindettől függetlenül nem tudom elképzelni azt, hogy Rick beletörődjön a status quo-ba - már csak a korábbiak fényében sem -, és úgy hajtsa (rém)álomra a fejét, hogy ne az lebegjen a szeme előtt, hogy hogyan kínozza halálra Negant. Remélem nem kell majd egész évadban beérni azzal, ami ezt a részt vitte a hátán.

Összességében jól sikerült megnyitni a hetedik évadot: úgy gondolom, hogy ügyesen kerülték ki az írók a saját maguk által ásott gödröket, Kirkman és írótársai újra bebizonyították, hogy remekül tudnak karizmatikus, ugyanakkor égetnivalóan utálatos gonoszokat építeni, a két karakter kiírásával pedig egy régi problémáját kezdték el kigyomlálni a sorozatnak: a sok karakter miatt egy ideje nehéz volt követni a szálakat, hogy ki kicsoda, honnan és hová tart... Biztató a kezdés, csak így tovább. 

Ha tetszett a bejegyzés, like-olj, kommentelj, vagy oszd meg.
Ha nem szeretnél lemaradni az új bejegyzésekről, akkor kövess a facebookon:

A bejegyzés trackback címe:

https://couchclub.blog.hu/api/trackback/id/tr4711837563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Márk Tallódi 2016.10.26. 01:22:59

Miután vége lett 10 percig ültem és néztem, de amikor "mindenki kedvenc jófiúát" szét csapták ugyan qzt csináltam folyamatos káromkodás közepette. Nagyonjó a blog Szunyi ;) csak így tovább. Egy régi barát.
süti beállítások módosítása